Márton-nap

A néphagyomány szerint Márton-napját november 11-én ünnepeljük. E jeles nap alkalmából tanulóink Márton-napi lámpást készítettek, valamint változatos technikákkal libákat ábrázoltak. Néptáncpedagógus közreműködésével táncházat tartottunk, melynek során jó hangulatban párválasztó és körjátékokat játszottak a gyerekek. A foglalkozás végén libazsíros kenyér volt …

Fáklyás felvonulás

Október 31-én a reformáció évfordulójára emlékezve ünnepi istentisztelet volt. A főtéren megkoszorúztuk Kálvin és Bocskai templom előtt álló szobrát. A Himnusz közös eléneklése után az ünneplő gyülekezet fáklyát gyújtva sétált végig a város utcáin. A résztvevők újra megtapasztalhatták az együtt, …

Halacska-nap a reformáció hetében

A reformáció hetében ismét tartalmas programokkal készültünk a Halacska-napra, hogy diákjaink mélyebben megismerjék a reformáció vallási, történelmi, műveltségi hátterét. Videót, PPT-t tekintettek meg, beszélgetéssel, magyarázattal mélyítették ismereteiket. Az alsó tagozatosok könyvjelzőt készítettek iniciálé mintákkal, különböző technikákkal megjelenítették a wittenbergi várkaput, …