Iskolánk 5. osztályos tanulói Bringasuli képzésen vesznek részt Kása Kálmán testnevelő, bringasuli oktató vezetésével. A Bringasuli program célja az, hogy hozzásegítse a gyerekeket az önálló, biztonságos és magabiztos bringázás élményéhez és felkészítse őket a kerékpáros túrákra, bringás vándortáborokra.
Kertpedagógiai program 1. osztály
Október 7-én kertpedagógiai programra a Derecskei Almáskertbe látogattak első osztályos tanulóink. A kisdiákok felültek a traktorral húzott „vonatra”, látogatást tettek a feldolgozó üzemben és a hűtőházban, illetve érdekes játékos foglalkozásokon vettek részt. Ennek témái az egészséges életmód, és a természet …
Teremtés heti rajz- és fotópályázat eredményhirdetése

A Teremtés hetén megrendezett rajz- és fotópályázat eredményhirdetése vasárnap volt a programsorozat zárásaként, szabadtéri istentisztelet keretében. A két pályázatra több mint 90 pályamunka érkezett a gyerekektől. Eredmények: Teremtés heti rajzpályázat helyezettjei: 1-2. évfolyam: I. helyezett: Fekete Fruzsina 2.o. …
Zene világnapja 2024
Hajnali biciklitúra
A keddi tanítási nap korán kezdődött a hajnali biciklitúrán résztvevő tanulóink számára. 6.00 órakor gyülekeztünk a templom előtti téren és közösen tekertünk ki a Sebes-Körös partjára. Útközben megfigyeltük a napfelkeltét és az ébredő természetet. Kiérkezve hajnali áhítatot tartott Fazekas Terézia …
Magyar népmese napja
Családi nap
Családi nap a Sulyokban – Egy nap, amely összeköt bennünket Szeptember 28-án családi napot szerveztünk az iskolába járó tanulók és családjaik számára. Ez alkalommal találkozhatott szülő, pedagógus, gyerek, hogy jobban megismerjék egymást, beszélgessenek, közösen szórakozzanak, sportoljanak. A körülbelül 300 fő …
Magyar diáksport napja 2024
A Magyar Diáksport Napja alkalmából szeptember 27-én sportrendezvényt szerveztünk az iskola közösségének a sportpályán. Bemelegítő tornagyakorlatok után az alsó és felső tagozatosok különválva, vegyes csoportokban sorversenyen mérték össze gyorsaságukat és ügyességüket. Versenyek színesítették a programot: házi mezei futóverseny és mini …
Szüreti Halacska-nap
A szüreti Halacska-napot az idei tanévben izgatottan várták a gyerekek, hiszen jól tudták, nem marad el a hagyományos szőlőpréselés, a mustkóstolás és a többi érdekes feladat sem. A várakozásnak megfelelően, az udvaron minden osztály mulatós, táncos hangulatban töltötte el az …