Szerdán a Bihari Múzeum múzeumpedagógusai és művészeti tanárai a nemezlabda és a rongylabda készítés rejtelmeibe avatták be a gyerekeket, miközben a hagyományőrzésről beszélgettek. A népi játszótérnek számtalan eleme volt, melynek mindegyikét élvezettel próbálták ki a gyerekek. Ökoiskolaként fontos számunkra, hogy …
Erzsébet tábor 1. hét 2. napja
Kedden Körösnagyharsányba kirándultak a gyerekek a helyi alkotóházba. A templom hűvösében a falu polgármestere a településükről és a templomról tartott előadást. Együtt énekeltünk a gyülekezet tagjaival. A bátrabbak a toronyba is felmehettek, onnan csodálhatták meg a panorámát. A délutáni vízicsata …
Erzsébet tábor 1. hét 1. napja
Az Erzsébet tábor első napján bemutatkozás után a gyerekek tanulságos történetet hallgattak meg a napkezdő áhítaton. Erzsébet logós pólót kaptak és neves karkötőt fűztek. Az aszfaltrajzversenyért jutalmaztuk őket, lufit és oklevelet kaptak. A délutáni csendes pihenő után a Mandula Színház …
Ballagás
Jegyre Fel! Program

A Jegyre Fel! program során iskolánk 50 tanulója kiránduláson vett részt a Hortobágyon. A Sós Pista betyár nyomában című program keretében látogatást tettünk a Pusztai Állatparkba, pusztakocsikázás során a hortobágyi csikósok bemutatóját megtekintettük, ízletes ebédet fogyaszthattunk el a Hortobágyi Csárda …
Szerenád
A ballagó 8. osztályos tanulók szerenáddal búcsúztak pedagógusaiktól.
A ballagók faültetése
3. osztályosok kirándulása
Családi nap a 2. osztályban
Családi nap a sportpályán. Ugrálóvár, közös főzés, sok játék és jó hangulat tették feledhetetlenné ezt a napot. Köszönjük a családoknak a közreműködését és segítségét, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek egy tartalmas napot tölthessenek együtt a tanév végéhez közeledve!
5. osztályosok kirándulása
Az 5. osztályosok tanulmányi kiránduláson voltak a Hortobágyon. A program része volt a csónakázás a Hortobágy folyón, a vadaspark bejárása, utazás a halastavi kisvasúttal és a Madárkórház megtekintése. A tanulók számos élménnyel gazdagodtak a tartalmas kirándulás során.