
8. osztályos tanulóink a Lázár Ervin Program keretében Budapestre utaztak a Fővárosi Nagycirkusz a Sztyeppe illata című előadására, majd megtekintették a Mezőgazdasági Múzeum kiállítását is.
Hetedik osztályos tanulóink pünkösdvasárnap konfirmáció alkalmával tettek bizonyságot hitükről. „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hivattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.” …
A 3. a osztály Debrecenben töltött egy élményekben gazdag szép napot tanulmányi kirándulás keretében. Első úticélunk a debreceni Nagytemplom látogatása volt, ahol múzeumpedagógiai foglalkozás keretében ismerkedhettek meg a tanulók a Nagytemplom múltjával, az ott zajlott történelmi eseményekkel, híres látogatóinak névsorával. …
Halacska-napon az áldozócsütörtök és a pünkösd egyházi és néphagyományi történetét dolgozták fel a tanulók, egyházi és világi éneket tanultak. Előadást láthattak az első gyülekezet alakulásáról. Kézműves foglalkozás keretében pünkösdi rózsás és tűzlángos fejdíszt, galambot készítettek. A felső tagozatosok a mennybemenetelt …
A diákönkormányzat napján Sáli Levente homokanimátor tartott vetített képes előadást a mozi épületében. Az éves diákközgyűlés keretében a gyerekek meghallgatták a diákönkormányzat beszámolóját, feltehették kérdéseiket az iskolai élettel kapcsolatban. Az osztálytitkárok emléklapot vettek át a 2022/2023-as tanévben végzett munkájuk elismeréseként. …
Áldozócsütörtökön iskolánk tanulói áhítaton vettek részt a református templomban.
„Nem tud úgy szeretni a világon senki, mint az édesanyám tud engem szeretni…” József Attila
A Közösségi Ház és Városi Könyvtár szervezésében kézműves foglalkozáson vettek részt az 1. és 2. osztályos tanulók, ahol tavaszi díszeket, dekorációkat készítettek.
A Debreceni Népi Együttes tagjai ellátogattak intézményünkbe és a néptáncos tanulók számára egy tánctanulással egybekötött, jó hangulatú foglalkozást tartottak.