Csütörtök reggel áhítatot tartottunk, majd a Bihari Múzeum munkatársainak érkezéséig sportjátékokkal telt az idő. A múzeumpedagógusok által vezetett kézműves foglalkozások két helyszínen zajlottak, minden gyermek mindkét tevékenységet kipróbálta. Az egyik helyszínen nemezvirágot készítettek hagyományos technikával, szappanos víz segítségével, mely a szépérzékükön kívül figyelmüket, türelmüket is fejlesztette. A másik helyszínen a magyar szűrt minden gyermeknek lehetősége volt felpróbálni, illetve itt gyapjú borítással fedett bárányt is készítettek. Az ebéd elfogyasztása után érdekes és látványos kémiai kísérleteket láttak és próbáltak ki maguk is a táborozók. Az ismereteiket a saját tapasztalaton kívül egy kisfilm megtekintésével is bővíthették, melyben a szén-dioxid és az oxigén gázokról hallhattak. A délután hátralévő részében önfeledten játszottak az iskola udvarán, nagy örömmel használták az új játékokat is.