Advent első vasárnapján 7. és 8. osztályos tanulóink ünnepi műsorral szolgáltak a református templomban. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16
Vármegye napi vetélkedő
Diószegi Teremlabdarúgó Kupa eredménye
Lázár Ervin Program 4. és 5. osztály
Hová tűnt Kapu Tibor zoknija a nemzetközi űrállomáson? rajzpályázat eredménye

Az Orion Űrnemzedék Közhasznú Alapítvány rajzpályázatot hirdetett általános iskolás tanulók számára Kapu Tibor űrrepülése és a II. Hazai Űrkongresszus apropójából. Fráter Noel 5. osztályos tanulónk 1. helyezést ért el a rajzversenyen és oklevelét Balatonfüreden a II. Hazai Űrkongresszuson vehette át. …
Márton-napi tevékenységek az iskolában
Idén is megemlékeztünk Szent Márton napjáról, amelyhez számos ismeretbővítő és hagyományőrző tevékenységet kapcsoltunk. A nap folyamán a gyerekek kézműves foglalkozásokon vettek részt: elkészítették saját Márton-napi lámpásaikat, valamint Szent Mártont és híres libáját ábrázoló papírképet színeztek. Ének-zene és zongoraórákon „libás” dalokat …
Pályaorientációs nap az óvodában

7. és 8. osztályos érdeklődő tanulóink a Kerek Egy Ég Alatt Óvoda és Bölcsőde szervezésében pályaorientációs napon vettek részt. Megismerték az óvodai csoportokban folyó változatos tevékenységeket, betekintést nyertek az óvodások mindennapjaiba. Lehetőségük volt közös játékra és kreatív kézműveskedésre is. Köszönjük …
Vadludak nyomában – Márton-napi élmények a természetben
November 8-án a Sulyok István Református Általános Iskola és AMI 5. osztálya a Bihari Madárvártán járt, ahol a „Vadludak nyomában” programon vett részt. A gyerekek megfigyelték a halastavaknál pihenő és vonuló vadludakat, miközben sok érdekességet tanultak a madarak életéről és …
Megemlékezés Bartalis Sándor őrvezetőről – 2025. november 4.
2025. november 4-én, a nemzeti gyásznapon, iskolánk közössége csendes megemlékezést tartott Bartalis Sándor, az 1956-os forradalom komádi származású mártírja tiszteletére. Az ünnepi alkalomra iskolánk falán, a Petőfi úti épület előtt elhelyezett emlékműnél került sor. A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével …
Fáklyás felvonulás a reformáció emlékére
2025. október 31-én, a reformáció emléknapján iskolánk diákjai, pedagógusai, a szülők és a gyülekezet tagjai közös fáklyás felvonuláson vettek részt. A hagyományos esemény a református templomban kezdődött, ahol Balogh Sándor lelkipásztor igei köszöntője hangzott el. Koszorúk elhelyezésével emlékezett meg a …


