Határtalanul Program- Kalotaszeg gyöngyszemei

A Sulyok István Református Általános Iskola diákjainak kirándulása a határon túli magyar területekre

A kirándulás első napján a délelőtti órákban Nagyváradon megtekintettük és bejártuk a Székesegyházat, Kanonok sort. A Szigligeti Színházban érdekes kulisszatitkokat tudtunk meg a színházi előadások menetéről, felmehettünk a színpadra, beülhettünk a nézőtérre, páholyba, majd a Sas Palota megtekintése után a Medve-barlang felé folytattuk utunkat. A barlang látogatását követően intenzív esőzésben az esti órákban érkeztünk Kalotaszentkirályra, ahol elfoglaltuk szállásunkat.

A kirándulás 2. napján az esőzés miatt beillesztettük a tordai sóbánya látogatását, ami nagyon érdekes és tartalmas programnak, természeti látványosságnak bizonyult a gyerekek számára.  Kora délután Tordáról Kolozsvárra érkezve megismerkedtünk Mátyás király szobrával és szülőházával, a Szent Mihály templommal és a Farkas utcai református templommal, elázva a szűnni nem akaró eső miatt visszatértünk szálláshelyünkre.

A 3. napon az időjárás jobbra fordult, így a helyben maradás helyett a délelőttben az első és második napon kimaradt programok megvalósítására törekedve a közeli Bánffyhunyadon, Kalotaszeg „fővárosában” megnéztük a református templomot, és a kertjében található Magyar Hősök emlékkövét. Ezután a közeli Körösfőn megtekintettük a református templomot, majd  felkerestük Vasvári Pál (1848-as honvéd) emlékművét. Végül visszautaztunk szállásunkra, Kalotaszentkirályra, ahol kürtőskalács sütés várt bennünket. A kalács sütése és elfogyasztása után megismerkedtünk a népi kismesterségekkel, a lányok csuhébabát készítettek, a fiúk a fafaragás rejtelmeivel ismerkedtek. Megtekintettük a tájházat és sétáltunk a faluban. Sétánk során felkerestük Ady Endre emlékművét, Szent István szobrát, valamint jellegzetes házakat és oromzatokat tekintettünk meg.  Az esti órában a református templomban  lehetőségünk adódott esküvővel összekötött istentiszteleti alkalmon részt vennünk. Ezt követően részesei lehettünk a csak kalotaszentkirályi lakodalmi szokás: curikkolás és vízbevetés hagyományának.

A 4. napon első megállónk a zsibói botanikus kert volt, nagyon lenyűgöző élményt nyújtott a pálmaház, az akváriumok és a kaktuszház egyaránt. Ezt követően Zilahon a régi központban megnéztük a Wesselényi szobrot és a régi Wesselényi kollégiumot. Utunkat Nagykároly felé vettük, ahol felkerestük a Károlyi kastélyt valamint a volt Aranyszarvas fogadót, ahol Petőfi Sándor megismerkedett Szendrey Júliával. Ezt követően hazaindultunk, és élményekkel, kellemes emlékekkel tértünk haza.

 

 

A bejegyzés megosztása: