„Az Úr jézus pedig azután, hogy szólott nekik, felment a mennybe, és az Atya jobbjára ült. A tanítványok pedig elmentek és mindenütt hirdették az Igét. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az Igét megerősítette azokkal a csodákkal, amelyek követték.”

                                                                                                          Márk 16, 19-20

            Áldozócsütörtök van, Krisztus mennybemenetelére emlékezünk ezen az ünnepen.

A hittanos gyerekek visszatérő kérdése: miért ment fel Jézus a mennybe. Úgy gondolják, ha itt lenne, sokkal könnyebb lenne hinni Benne. Nem csak ők gondolják ezt, a felnőttek mondatatiban is találkozunk ezzel a vággyal. Hiszen közvetlen kapcsolatunk lenne vele.

Úgy érezzük, Jézus elment és itt hagyott bennünket? Nem erről van szó. Elment, hogy helyet készítsen nekünk. A mennyből jött hozzánk, és feladata végeztével oda tért vissza, ahová tartozik. Ahová – az Ő érdeméért- majd mi is tartozhatunk.

Nem igazán tudjuk felfogni azt a mondatot, amit Pál apostol a korintusiakhoz írt levelében olvashatunk: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.”

Nem értjük Isten szeretetének felfoghatatlan mélységét, amivel szeret bennünket. Mindent feladott értünk, mindent megadott nekünk. Egy pillanatig sem érdemeltük meg ezt a kegyelmet, nem is tudjuk megszolgálni, nem is tudjuk kiérdemelni.

Nem elhagyott Krisztus, hanem visszatért az Atyához. Van valakink a mennyben, aki úgy szeret bennünket, hogy önmagát adta értünk.

Olyan jó lenne megtanulni fölfelé nézni! Kicsit tükör által homályosan, de mégis valamicskét látni ebből az isteni gondolatból, és megköszönni újra és újra, mert mást tenni nem tudunk. Mi a sokszor önmagunk által oly nagyra tartott semmik, és senkik mégis az Istennek a legfontosabbak vagyunk.

Ha ezt megértjük, el tudunk indulni hálával a tanítványok útján.

Ezen az Áldozócsütörtökön, mikor nem együtt vagyunk az iskola közösségében, legyen a lelketekben, szívetekben az a tudat, milyen a mélysége és a magassága Istenünk szeretetének, milyen hálával tartozunk neki.

  Ezzel az áldozócsütörtöki énekkel kívánunk számotokra áldott ünneplést:

A Krisztus mennybe felméne,
Hogy nékünk helyet szerzene,
Atyjával megbékéltetne,
Életre bévinne.

Dícséret légyen Atyának
És ő Fiának, Krisztusnak,
És a mi Vigasztalónknak,
A Szentháromságnak.