A Teremtés hetének ötödik napján a Bálám szamara című bibliai történettel kezdtük a napot, melyen az állatok kerültek a középpontba. A 3. osztályosok Az állatok nyelvén tudó juhász című népmesét dolgozták fel, a 6. osztályosok pedig hangjátékot játszottak.
Mesemondó Verseny
Teremtés hete 3. és 4. nap
A Teremtés hetének harmadik napján a kövek kerültek szemlélődésünk középpontjába. A 2. és 4. osztályos napközisek kavicsokat festettek, majd történeteket alkottak a festett kavicsok segítségével „Miről mesélnek a kövek?” címmel. A 6. osztályosok kőzeteket és ásványokat vizsgáltak természettudományos gyakorlati óra …
A zene világnapja
A Zene világnapjához közeledve, együtt ünnepeltünk az ovisokkal. Gyermekek, felnőttek csodaszép énekhangja, hangszeres játéka tette emlékezetessé ezt a találkozót.
Teremtés hete 1. és 2. nap
A Teremtés hete első napjának témája: Egek hangja. Ki teremtette? – az 1. osztályosok teremtéssel kapcsolatos dalokat énekeltek, a 3. osztályban és az 5. osztályban felhőrajzok készültek, biológia órán pedig a felhők találkozása – a víz körforgása témakört dolgozták fel …
Papírgyűjtés 2022
Elindult a hímzőszakkör
A hímzőszakkörön az érdeklődő gyerekek a komádi hímzéshez használt alap öltésekkel ismerkedtek. Szorgalmukat és ügyességüket dicséri az, hogy a foglalkozás végére elkészültek a kis könyvjelzők.
Szüreti Halacska-nap
Szeptember 14-én mindkét iskolaépületben Halacska-nap keretében szerveztünk programokat a gyerekeknek. Az őszi időszakban minden évben feldolgozzuk az újbor ünnepéhez kapcsolódva a szüret témakört. A szőlőt és a bort sok helyen felfedezhetjük a Szentírás lapjain, különböző történetekben és különböző vonatkozásokban. Lábkoptató …
Madárbarát iskola
Néptáncbemutató
Hangulatos kedvcsináló néptáncbemutatót tartottak a művészeti iskola néptáncpedagógusai.


