Márton-naphoz kötődő néphagyományokat, szokásokat dolgoztak fel tanulóink ezen a héten. Az alsósok mondókákkal, dramatikus és népi játékkal, kézműves tevékenységekkel foglalkoztak. A felső tagozatban rendhagyó természetismeret órákon tematikusan ismerkedtek a madárvilággal, madárhangokkal, házi lúddal, Márton-napi lámpást készítettek.
Márton-napi program a Leg A Láb Művészeti Iskola szervezésében
NTP-MTTD-19-0080 – Illatok és hangok
Iskolai Faültetési Program
Fáklyás felvonulás
„Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága…” János 8:12
Fogadalomtétel
2020. október 23-án ünnepi istentisztelet keretében tettek fogadalmat 1. osztályos tanulóink és új pedagógusaink. A fogadalomtevők kérték Istent, hogy életük egyházunk és a magyar nemzet hasznára, dicsőségére szolgáljon. Kívánjuk, hogy a református iskolában eltöltött 8 tanév élményekben és áldásokban legyen …
Papírgyűjtés 2020
Több éve hagyomány az őszi időszakban a papírhulladék gyűjtése. Idén is sok papír gyűlt össze. Köszönet érte a szülőknek, felnőtteknek akik közül néhányan még a szállítás előtti pakolásban is segítettek.
Hangszerbemutató
Andrejszki Judit csembalista és orgonista hangszeres bemutatóját láthatták és hallhatták tanulóink a református templomban. Az előadó különös hangsúlyt fektet a régi korok zenéjének bemutatására és a gyerekek körében való népszerűsítésére. Ezúton is köszönjük a művésznőnek a színvonalas nem mindennapi zenei …
Halacska-nap 2020. október
Az októberi Halacska-nap a reformáció jegyében telt el. A gyerekek játékos formában ismerkedtek meg egyházunk jelképeivel. Filmvetítés során felelevenítették Noé történetét. A mozgásos tevékenységekhez az őszi évszak terméseit használtuk fel.


