„A SZŐKE TISZA TITKAI” – vármegyei verseny második fordulójában egy szabaduló szoba tematikára épülő, interaktív feladvánnyal találkoztak a versenyzők. A csapatok a feladatok helyes megválaszolásával jutottak szobáról szobára, majd végül a kulcsot megszerezve teljesítették a kihívást. Mindez virtuális és valós …
Bérczes Jenő Matematika Emlékverseny
Köszönetnyilvánítás
Május 13-án került megrendezésre az V. Sulyok Református Bál a Róna Étteremben. Iskolánk tanulói színvonalas műsorszámokkal nyitották meg az estet. A Csicseriborsó Gyermek Citerazenekar előadása során népdalcsokrot hallhatott a közönség. Pálfi Tamás 3. o. tanuló verbunkos néptánccal és Seprenyi Sára …
Pünkösdi Halacska-nap
Halacska-napon az áldozócsütörtök és a pünkösd egyházi és néphagyományi történetét dolgozták fel a tanulók, egyházi és világi éneket tanultak. Előadást láthattak az első gyülekezet alakulásáról. Kézműves foglalkozás keretében pünkösdi rózsás és tűzlángos fejdíszt, galambot készítettek. A felső tagozatosok a mennybemenetelt …
DÖK-nap
A diákönkormányzat napján Sáli Levente homokanimátor tartott vetített képes előadást a mozi épületében. Az éves diákközgyűlés keretében a gyerekek meghallgatták a diákönkormányzat beszámolóját, feltehették kérdéseiket az iskolai élettel kapcsolatban. Az osztálytitkárok emléklapot vettek át a 2022/2023-as tanévben végzett munkájuk elismeréseként. …
Áldozócsütörtök
Áldozócsütörtökön iskolánk tanulói áhítaton vettek részt a református templomban.
Győzelem Kupa Körösszakál
Nemzetközi Petőfi Illusztrációs Rajzverseny
Grafika tanszakos tanulóink kiemelkedő eredménnyel szerepeltek a Nemzetközi Petőfi Illusztrációs Rajzversenyen: Szilágyi Csaba 4. o. tanuló I. helyezést, Bálint Attila Donát 5. o. tanuló II. helyezést, Novák Viorika 7. o. tanuló III. helyezést ért el a saját kategóriájában. Gratulálunk a …
Országos Honismereti Verseny eredménye
Az idei tanévben az Országos Honismereti Versenyen iskolánk 6 tanulója vett részt. Eredményeik: Balogh Benedek 6. osztályos tanuló országos 4. és vármegyei 3. helyezés, Gurbai Nikolasz Nátán 5. osztályos tanuló országos 5. és vármegyei 5. helyezés, Kovács Zoé Réka …
Anyák napja 2023. május 7.
„Nem tud úgy szeretni a világon senki, mint az édesanyám tud engem szeretni…” József Attila

